Mint tudjuk, a mai világban is még eléggé tabunak számít, hogy bizony a teljesítményfokozók már a sportok részé vált. És igen sajnos, rossz belegondolni, hogy szeretett sportolok is, bizony használ valamiféle teljesítményfokozó szert. És ami még szomorúbb, már nem csak az élsportban jelennek meg ezek az anyagok, hanem a hobbisportolók körében is eléggé elterjedtek
Kezdjük a listát olyan ismertek teljesítményfokozókkal, amivel könnyen találkozhatunk vele bárhol.
- Egyik legismertebb dopping, amit már nem használnak, hisz kimutathatják könnyedén a szervezetből, de nagyon sokat használták az olimpikonok (futók és biciklisek) és ami kiváltotta a botrányt ezzel a doppinggal kapcsoltban az nem más, mint a Tour, de France. A vérdoppinggal itt bukott le Lance Armstrong, aki, amíg nem tudták kimutatni a szervezetéből, hogy több vörösvértestet tartalmaz a szervezete, addig 7x nyertem meg a Tour, de France-t. De mivel az orvostudomány (doppinggyártók) fejlődnek, így kijött ugyan erre a célra alkalmas anyag, ami nem más, mint az epo (eritropoietin), ugyan azt érjük el vele, mint a vérdoppinggal, csak még nem mutatható ki.
- Ezt inkább az Amerikai ligákból (NFL) és a testépítésből ismerhető dopping név szerint a HGH (Növekedési hormon). Ettől a sportolók, izmosabbak lettek, meg tudták növelni az izomtömegüket a sportágukban, viszont le is lassul az illető tőle, hisz az izom nehezebb, mint a zsír. Ennek a szernek az előnye, hogy hamarabb tudunk regenerálódni, és nagyobb izmokat tudunk magunkra rakni. De megvan a hátránya is, ami nem mást, mint a heresorvadás, agresszivitás szintje megnövekszik, hajhullást is okozhat, kipattog tőle a hátunk, és kellő használat után, pedig vesebetegséget, máj elégtelenségeket is okozhat, vagy daganatot. Nőknél ezeknek az anyagoknak a hatására nem lesz többé menzeszük, termékenyek lesznek, elférfiasodnak.
- Ezeket a szereket általában a szteroid kitisztítására használják a szervezetből, ezek nem mások, mint a narkotikumok és a vízhajtók. Narkotikumokhoz sorolhatjuk a fájdalomcsillapítókat is, és a cocaint és egyéb kábítószereket. A fájdalomcsillapítók a testi fájdalmat csillapítják, így kevésbé lesz fájdalomérzetünk edzés közben, és az edzés végén. Cocain azért használják a sportban, mert így el tudnak rejteni más doppingszereket és kimossák a szervezetből, a lerakódott anyagokat. Magyar sportolók is már bukták le, ilyen szerekkel, most már tudjátok, hogy miért történt ez;)
- Másik nagy csoport a stimulánsok, amibe az amphetamine származékok, és ephedrin tartozik. Ezek mind a központi idegrendszer, próbálják átverni, hogy kintebb toljuk a fáradtság érzetünket, de mellékhatása lehet, helytelen szívdobbanás, keringési zavar is felléphet, és az a fránya izomszakadás. Hisz ezektől az anyagoktól, nem érezzük, hogy a szervezetünknek pihenésre van szüksége, ezért még-még kell nekünk a súly, ami életünk végéig is kihathat ránk, ha túlzásba visszük ezeknek a szereknek a használatát.